Szabó Balázs
HOLD Alapkezelő
Magyarország
vezérigazgató, partner, Hold Alapkezelő Alapszakos diplomáját az ELTE alkalmazott közgazdaságtan szakon 2013-ban, mesterszakos diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy szak befektetéselemző szakirányán szerezte 2016-ban. Egyetemi tanulmányai alatt a Rajk Szakkollégium tagja volt. 2016-ban kezdett dolgozni részvényelemzőként a HOLD Alapkezelőben. Elsősorban ipari, energia, hajózási, illetve légiközlekedéssel kapcsolatos cégeket elemez. 2018 májusától a HOLD Expedíció Származtatott Befektetési Alap portfóliókezelője volt, 2023-tól a HOLD Alapkezelő vezérigazgatója. Rendszeres szerzője a HOLDBLOG-nak és résztvevője a HOLD Alapkezelő heti HOLD After Hours podcastjának. 2019 óta a CEFA-EFFAS program keretei között tanít vállalatértékelést a Nemzetközi Bankárképzőben. 2022-ben és 2023-ban elnyerte a Privátbankár.hu Klasszis - Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere díjat. 2024-ben elnyerte a Menedzserszövetség Év Fiatal Menedzsere Díját.